A hajó megy tovább, ahogy a kései Fellini-film címe mondja. A miniszterelnököt újra beiktatták, pajzsra emelték, meghordozták, ahogy tették ezt barbár eleink vérszerződés idején. Közös kupába csorgatták a vörös pezsgőt, megünnepelték magukat, és a Jobbik a következő lépcsőben egy svungban be fogja előzni a baloldalnak nevezett „kormányváltó” valamit. Az uniós kampányt jeges, rideg csönd övezi. Az ország néma, kimerült, már tavasszal is az volt. És ne gondolja senki, hogy a magyar ilyen fonnyatag, befelé forduló, demokrácia-vitamin hiányos társaság, mely nem képes azonosulni az európai nemzetek közösségének eszményeivel. Nem. Mentsük fel a magyar népet. Illene elgondolkodni azon is, mit akar. Hogy lehet némi ésszerű (legalábbis magyarázható) oka annak, ha önmagát frusztráltnak, lepusztultnak, súlyosan sikerhiányosnak érzi a kapitalizmus viszonyai között.
Hogy bajaira választ is akar. Valamit talán mégis jelezhet, ha euro-szkeptikus, demagóg, etatista, „forradalmi” és újnáci pártokat támogat. Magyarország az Orbán által ígért „fényes jövő” ellenére jövőtlenebb és tanácstalanabb, mint valaha. Lehet valami oka annak, hogy megszégyenítő népszavazás keretében utasítják el a választáson a „demokratikus ellenzéket,” miközben két kézzel csimpaszkodik azokba, akik valamiféle radikális megoldást ígérnek. Mert Európa is beteg, válságban ég, lappangó hőemelkedésben, mint a tuberkulózis fertőzöttjei.
A demokrácia állítólagos hívei most bénultan és válasz nélkül állnak. Radikális megoldás kellene. Lázadás. Gerinc. Kiállás. Kérlelhetetlen. Miközben a jelenlegi ellenzéknél konformistább, lepusztultabb, szikkadtabb és fantáziátlanabb társaságot alig látni. Néha az az ember érzése, hogy lelkük legmélyén egyetértenek az orbáni építkezéssel. Maguk is hasonlóan cselekednének és csupán az itt a baj, hogy a Nagysámán kiszorítja őket a köztéri homokozóból.
A Fidesz egyik exponense a minap bevallotta: tulajdonképpen végigszorongták a mindvégig „biztos kézzel vezetett (elcsalt) kampányt.” Az utolsó percig félték, hogy az ellenzék „előáll már valamivel”, ami felrobbant mindent. „Egyszerűen nem hittük, nem hihettük, hogy ennyire bénák”. Hogy mennyire bénák, azt a jelenlegi hibernált állapot mutatja igazán. Úgy támogatják az ellenzéket a ringbe, mint a támolygó bokszolót, aki orbitális pofont próbált egy szuszra kiheverni. Még a kezüket sem képesek normálisan felemelni. Amit vasárnap látni fogunk, mészárlás lesz. Minta is van. A lengyel példa, ahol a LEMP utódpártja történelmi jelentéktelenségbe süppedt, olvadó tíz százalék alá. A baloldalért mi sem ejtünk könnyet. Születnie kell valami újnak, amely hatékonyabban és főleg harcosabban opponálja Orbán pimasz, pöffeteg rendszerét. Most fejezzük be ezt a meccset. Még állunk. A kiütésre várunk.
